A franchise rendszer kiépítése az egyik legkézenfekvőbb módja a folyamatos fejlődésnek, és annak, hogy a céged világméretűvé duzzadjon. Sajnos azonban korántsem minden üzlet alkalmas erre, és az sem mindegy, mikor vágsz bele.

A világot behálózó hatalmas cégek, a Timbuktutól Kecskemétig mindenhol fellelhető, és mindenhol ugyanolyan minőséget hozó franchise vállalatok sikere csábító. A sikeres franchise-ok titka tulajdonképpen nagyon egyszerű. Olyan vállalkozást kell létrehozni, amelynek minden egyes eleme és rendszere könnyedén és garantáltan átültethető bárhová, és amelynek működtetése egyszerűen elsajátítható bárki számára.

A franchise-olt üzletben ugyanis az üzlet maga a termék. A McDonald’s igazából nem hamburgert árul, hanem olyan, bombabiztos üzletet, ami láthatóan nyereséges és a partnerek számára viszonylag kevés kockázatot jelent. A kockázatot azzal tudja csökkenteni, hogy az anyagbeszerzéstől a marketingen át, egészen az éttermi dolgozók köszönéséig minden a franchise rendszerük részét képezi. Ez a rendszer pedig kiállta a próbát mindenhol, ahol eddig éttermet nyitottak, függetlenül attól, hogy ki nyitotta meg az adott egységet.

Franchise alkalmasság

Ha szeretnéd kideríteni, hogy a te vállalkozásodban ott rejlik-e a lehetőség a világméretű franchise kiépítésére, akkor a következő kérdéseket kell megválaszolnod.

  • Sikeres-e a vállalkozásod?

Ahhoz, hogy mások is kedvet kapjanak a rendszered megvásárlásához, annak eredményesnek kell lennie. A siker sokféleképpen mérhető, ezek egyike nyilván a profit. Ugyanakkor ideális esetben egy sikeres üzletet csupa elégedett üzlettárs és vevő vesz körbe. Fontos, hogy mindenki, aki kapcsolatba lép az üzleteddel, megbecsültnek érezze magát, az üzletfeleid pedig szintén sikeresek legyenek.

  • Méretezhető-e a vállalkozásod?

Akkor „méretezhető” a vállalkozásod, ha az üzleti modelled lemásolható, átültethető a franchise partnerek által. Elképzelhető, hogy ez először lehetetlennek tűnik. De ha elkezded a tevékenységeidet a legapróbb részletektől az egészen nagy képig rendszerként felfogni, a különböző, egymásra épülő teendőket pedig folyamatként kezelni, akkor kirajzolódhat egy méretezhető vállalkozás képe.

  • Le van védve a márkád?

A védjegyek és szabadalmak hiánya gyorsan elgáncsolhatja a nagyratörő terveidet. Nagyon fontos, hogy jogi szempontból minden rendben legyen, és ilyen téren is tisztán működjön a vállalkozásod, különben nem sok esélyed lesz a franchise-osításra.

Teljesülnek a fenti feltételek? Gratulálunk, akkor valószínűleg lehetséges franchise-osítani a cégedet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenképpen bele is kell vágnod. Egy franchise rendszer kialakítása ugyanis összetett és bonyolult folyamat, és igazán sosincs készen. Folyamatos optimalizálást és igazítást igényel majd és elég sok a teendő.

Franchise checklista

Szeretnénk támpontot adni neked, hogy eldönthesd, érdemes-e most belevágnod a franchise-osítás folyamatába. Nézd meg az alábbi cheklistát és gondold át, mi igaz rád, és mi az, amire még nem készültél fel.

  • Elég elkötelezett vagy? A franchise rendszer kiépítése akár 5 évig is eltarthat. Fel vagy készülve erre? 
  • Képes vagy-e arra, hogy kifejleszd azokat a rendszereket, amelyek a megfelelő minőség fenntartását garantálják majd a partnereid számára?
  • Át tudod adni a tudásodat nekik? Meg tudod őket tanítani arra, hogyan működtessék majd a rendszert?
  • El tudod látni a partnereket elegendő mennyiségű termékkel/szolgáltatással, méghozzá időben?
  • Hajlandó vagy a későbbiek során is folyamatosan karban tartani a rendszert – fejleszteni, tökéletesíteni és a változó piac igényeihez igazítani?
  • Garantálni tudod a partnerek nyereségességét, és meg is tudod őket győzni erről?
  • Van elég pénzed, hogy mindezt végig csináld? Képes vagy finanszírozni a folyamatot?

Szerencsére az első ponton kívül mindegyik tanulható, fejleszthető vagy megszerezhető. Ha az üzleted valóban alkalmas a franchise-osításra, és tényleg elkötelezett vagy abban, hogy ezt véghez is vidd, akkor megfelelő támogatással áthidalhatók lesznek a folyamattal járó kihívások.

A TLF Capital befektetőként és mentorként már számos céget vezetett végig a franchise-zá válás folyamatán. Nem csak pénzzel tudunk hozzájárulni a sikerhez, de segíthetünk abban is, hogy valóban kulcsrakész rendszert kovácsoljunk a vállalkozásodból. Vedd fel velünk a kapcsolatot, és megbeszéljük a részleteket.