A TLF Capital egyik legjelentősebb partnercége a Cafe Frei, ami jelenleg hazánk egyik legnagyobb kávéházlánca. Most elmeséljük, hogy hogyan vált egy ilyen sikeres vállalkozássá.

A Cafe Frei-t két barát alapította: A regényíró Frei Tamás, egykori tévés világutazó, aki az elmúlt évtizedekben több mint 150 országot látogatott meg és rajongással szereti a kávét és a vele összefüggő világot; illetve Langár Tamás közgazdász, és élelmiszeripari vállalkozó, a TLF Capital társtulajdonosa – fia, Langár Bence mellett – aki több mint 30 év tapasztalattal a birtokában a hálózat működtetését üzleti oldalról irányítja. Köszönhetően a két Tamás együttes szakmai és üzleti tudásának, közös erővel képesek voltak nekilátni egy itthon akkoriban még ismeretlen szellemiségű és volumenű ötlet megvalósításának.

Az első Cafe Frei kávéház 2007 áprilisában nyílt meg Magyarországon, azóta a kávéházi hálózat folyamatosan bővül. Mára az ország legnagyobb kávéházláncává nőtte ki magát. Egyedülálló franchise rendszerének köszönhetően a 2013-as év nemzetközi áttörést hozott a cég számára, amikor megnyitottak az első közép-európai kávézók. Azóta már Franciaországtól kezdve egészen Dubaiig üzemeltet kávézókat. Többek között még olyan egzotikusnak számító országokban is, mint Szaúd-Arábia.

Neked is van egy ilyen ötleted? Írj nekünk!

A kezdetek

A különleges arabica kávék beszerzése és hazaszállítása komoly kihívást jelentett az induló vállalkozásnak. Az első zöldkávé szállítmányt saját maguk hozták be Magyarországra egy németországi kikötőből, ahová hajón érkezett a rakomány Dél-Amerikából.

A kiemelkedő minőség elengedhetetlen volt, ezért az első kávézó saját háttérpörkölőgéppel rendelkezett. A megalapítást követő időszakban a kávépörkölést javarészt az alapítók, Langár Tamás és Frei Tamás végezték, saját kezűleg.

A közösen átélt erőfeszítések minden vállalat életében fontosak. Nem csak a későbbi sikerek eléréséhez segítik hozzá a munkatársakat, de igazi csapattá, közösséggé kovácsolja őket. A Cafe Frei 2007-es alapításakor csatlakozó kollégák közül többen ma is a cégnél dolgoznak. 

Sikerek a háttérben

A cégcsoportnak jelenleg három gyártóüzeme van az országban, amelyek közül kettő a megalapítást megelőzően a Langár Family Office résztulajdonában álló élelmiszeripari részvénytársaságát támogatta gyártáskapacitással. Ezek jelenleg saját pörkölő- és csomagolóüzemként, valamint sütőüzemként működnek. A cégcsoport a kávézók és az üzemek révén több mint 2

00 ember számára biztosít munkát, ezzel is támogatva az adott területen élőket.

A Cafe Frei sikeréhez kevés lett volna a jó ötlet, a pénz, és kevés lett volna a baráti összefogás. Ezek a tényezők – bár fontosak –, de egyetlen vállalkozást sem segítenek át a várható nehézségeken. A hosszútávú fejlődés és az egészséges növekedés alapja az átgondolt koncepció, az üzleti élet és a piaci közeg ismerete. A képesség, hogy felismerjük, mikor, milyen döntések meghozatalára van szükség.

Az üzleti kapcsolat azért volt eredményes, mert a két Tamás szakmai múltjával, tapasztalatával és odaadásával kiegészítik egymást, és a közös munka során a vállalkozás fejlődését tartják mindig szem előtt. 

Legyen a te vállalkozásod a következő, amire büszkék lehetünk!

Vedd fel velünk a kapcsolatot!