A Te egyedi ötleted.
A mi tudásunk és tőkénk.

ÜZLETI MENTORÁLÁS ÉS TŐKEBEFEKTETÉS
AMBICIÓZUS VÁLLALKOZÁSOKNAK

szolgáltatásainkportfólió

Ismerd meg, mivel foglalkozunk!

01

Tőkét biztosítunk az induláshoz és a terjeszkedéshez

Olyan angyalbefektetők vagyunk, akik jól ismerik a multinacionális cégek strukturális és vállalati működési keretrendszereit, a közgazdasági szabályokat és lehetőségeket, illetve a pénzügyi tankönyveket, de sokkal jobban szeretünk új fejezeteket nyitni és új sikertörténeteket írni partnereinkkel együtt.

A startup vállalatok alapítóit úgy támogatjuk, hogy az operatív irányítás mindvégig az ő kezükben összpontosul. A támogatott vállalkozás sikere végső soron az alapítók szakmai tudásán, kitartásán alapul. A tőkefinanszírozás eredményeképpen, a megfelelő befektetői jogok biztosítása mellett túlnyomórészt kisebbségi tulajdonrészt szerzünk.

02

Mentorálás vállalkozásoknak

Tudjuk, hogy nehéz a business-t elkezdeni és azt is: még nehezebb folytatni. A tudás, a tapasztalat, de még a kitartás is átadható információ, azaz megismerhető tananyag – igaz, valami olyasmi, amit az iskolákban nem tanítanak.

Segítünk az ötletek megvalósításában, az innovatív fejlesztések, termékek és szolgáltatások piaci bevezetésében. Modern üzletviteli és menedzsment ismereteket adunk, segítünk a megvalósíthatósági tanulmányokat, üzleti tervet és üzleti stratégiát felépíteni, illetve az ehhez kapcsolódó alapvető stratégiai koncepciókat pontosítani vagy adott esetben megalkotni. Finanszírozással, pályázással kapcsolatos információkat adunk és ügyfeleinket támogatjuk a marketingstratégia kidolgozásában is, miközben végig figyelemmel kísérjük a mentorált vállalkozást.

Kikkel dolgoztunk már együtt?

Ismerd meg a teljes portfóliónkat és kerülj fel
közéjük Te is mielőbb!

Tőkebefektetés TLF Capital

Téged keresünk, ha:

N

Hiszel abban, hogy az ötleted vagy vállalkozásod világokat fog meghódítani, csak még kell egy kis extra löket

N

Szerinted is a tudás az egyik legfontosabb érték, ezért szeretsz tanulni és másokkal együttműködni

N

Tudsz és mersz is elfogadni támogatást: legyen az szakmai, üzleti vagy pénzügyi

N

Legalább annyira szeretnél dolgozni a vállalkozásod sikerén, mint mi, és ezért hajlandó vagy a szükséges energiákat és munkát beletenni

N

Nem csodákat kergetsz, hanem reális elvárásaid vannak, de legalábbis elfogadod a szakértők lényeglátó és előremutató kritikáit

N

Kb. 10-100 millió forinti összegben keresel angyalbefektetőt vagy főként pénzügyi, jogi, üzleti tanácsadásra van szükséged

N

Elsősorban FMCG, Egészségügyi és Szolgáltatási iparágból jössz, vagy ide keresel több évtizedes releváns tapasztalattal rendelkező szakértői csapatot

Így dolgozunk mi:

01

Miután kitöltötted a Kapcsolat menüpontnál lévő checklist-et, a jelentkezésed befut hozzánk és mi felvesszük Veled a kapcsolatot.

02

Egyeztetünk egy időpontot, majd egy kötetlen beszélgetés keretében felmérjük, megvan-e köztünk a személyes kémia, illetve az üzleti gondolkodásunk (vízióink) is hasonló-e.

03

Ha mindannyian úgy érezzük, hogy ebben az együttműködésben nagy potenciál rejtőzik, akkor elkezdődik a mélyelemzés. Minden szükséges anyagot bekérünk, átnézünk, kiszámolunk, kielemzünk (ebben segítségünkre lesznek jogi, könyvelési és üzleti tanácsadói partnereink), majd átbeszéljük, milyen ajánlatot szeretnénk tenni Neked.

04

Amennyiben megszületik az egyezség, akkor a szerződéskötést követően kezdődhet is a közös munka!

05

Igénytől és megállapodástól függően hetente, kéthetente vagy havonta fogunk találkozni, hiszen akár tőkét kapsz tőlünk, akár mentorálást (esetleg mindkettőt), fontos a rendszeres személyes kapcsolat, hogy a legtöbbet hozhassuk ki ebből a közös projektből.

06

Támogatásunkra átlagosan 5-10 éven keresztül számíthatsz, míg azt nem látjuk, hogy elértük valamennyi kitűzött célt.

Készen állsz?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!